nyitó oldal

   Impresszum
   Médiaajánlat

   copyright:
   designtrend kft.:


Cikk // Kiállítás - esemény szövegméret:  



A KÖLNI BÚTORVÁSÁR TREND PROGNÓZISAI

A százezer látogatót vonzó kölni nemzetközi bútorvásár 2010. évi attrakciója egy debütáló kiállítás volt, amely új szellemben, kellemesen családias környezetben jelenítette meg a legfrissebb designtrendeket, az aktuális lakberendezési koncepciókat. Az 'Igazi Falu' nevet viselő show ahelyett, hogy nagy falakkal elkerítve mutatta volna be a vezető bútoros, lámpás, lakástextiles, szaniteres cégek újdonságait, a nagy és kicsi szereplők legjobb elgondolásai, s termékei együtt, egymásra nyitottan, kreatív enteriőrökben voltak láthatók, ami az uralkodó gyakorlat szerint amúgy nehezen lett volna elképzelhető.


A Falu megálmodója és létrehozója a holland designer, Dick Spierenburg volt, aki különböző magasságú, lépcsőzetesen kialakított modulos szerkezetű építészeti környezetbe, utcákba ágyazta be a programot, ahol voltak lakóterek, fürdők és közösségi helyiségek, mint információs központként szolgáló fórum és étterem a település főterén. Az egyes modulok kialakításánál a designer természetesen figyelembe vette a kiállító cégek igényeit. A 3.2-es csarnok kiválasztása azért is bizonyult jó döntésnek, mert rengeteg látogató ezen keresztül közelítette meg vagy hagyta el a 11-es csarnokot, ahol több tízezer négyzetméteren hagyományosan a világ vezető design bútoros cégei állítanak ki, s mindig rengeteg látogató keresi fel a világ minden tájáról.
A 3.2-es csarnokban, az Igazi Falu falain belül először láthatta a nagyközönség és a szakma a kölni Bútorvásár Trendkönyvének, a legújabb design és lakberendezési irányokat megfogalmazó kiadványának 2010. évre vonatkozó előrejelzéseit négy enteriőrbe komponálva. A Trendkönyveknek több évre visszanyúló hagyománya van a kiállításon, a vásár szervezői neves designereket, újságírókat és szakembereket kérnek fel, hogy fogalmazzák meg azokat a lakberendezési elgondolásokat, uralkodó formákkal és színekkel, amelyek véleményük szerint meghatározóak lesznek az adott évben. Az újabb és újabb rövid életű koncepciók mellett folyamatosan ható értékek, összefüggések is megfigyelhetők az utóbbi egy-két év

2010-02-05

ARCHÍVUM // CIKKEK    Keres
   designtrend kereső
Keres
   DESIGNER INDEX
   külföldi - magyar
   GYÁRTÓ INDEX
   külföldi - magyar
   FORGALMAZÓ INDEX

együttmuködő partnerünk