|


|
 |
 |
ARANYKÖRZŐ DÍJASOK
designerei is megtalálhatók voltak, így például a francia Ph. Starck, a német-szerb K. Grcic, az angol George Sowden. Valamennyiükben közös, hogy olasz cégek felkérésére terveztek. A 2008. évi, sorrendben a XXI. Aranykörző azért is nevezetes marad, mert történetében először Torinóban, a királyi palota díszudvarán került sor az ünnepélyes díjátadóra. A kivételes helyszínt az indokolja, hogy 2008-ban Torinó nyerte el a Design Fővárosa címet, amely a várost a nemzetközi design élet fókuszába emelte. A lombardiai nagyváros életében ez az év a designról szól, amely elképesztően gazdag programsorozatban nyilvánul meg. Ennek egyik csúcspontja a legrangosabb olasz design díj, az Aranykörző ceremóniája és a hozzákapcsolódó kiállítás. A nyolcfős zsűri elnöke 2008-ban a díjjal többszörösen kitüntetettMario Bellini volt; a bizottság munkájában az olasz tagok mellett kínai, belga, amerikai és német szakemberek működtek közre. 10 produktumot tüntettek ki Aranykörző Díjjal, 6 olasz tervezőt pályadíjban, Terence Conran-t és Miguel Milá-t pedig nemzetközi díjban részesítették. A 2008. évi Aranykörző Díjasok az ipari formatervezés tág területét fedték le, nemzetiségüket tekintve az olaszokon kívül, osztrák-olasz, angol-izraeli, finn designerek is szerepeltek a kitüntetettek között. Az olasz bútoripar nemzetközi súlyát és rangját is jelzi, hogy a díjazottak között 3 szék, egy polcrendszer és a Horm cég 2005-ös milánói Bútorvásáron bemutatott kiállítási standja szerepelt. A hagyományosan magas színvonalú járműtervezés sem maradt elismerés nélkül; a zsűri a Pininfarina Stúdió Nido konceptautóját és a Wally cég Shaka yachját tüntette ki. Díjban részesült a 2006-os torinói Téli Olimpia városi megjelenése is; ezeken kívül még egy karóra és egy lámpa érdemelte ki az Arönykörzőt.
|

|
2008-07-28
|